Az Üllési Fonó Néptáncegyüttes
Az Üllési Fonó Néptáncegyüttes többszörös Kiváló Együttes címmel kitüntetett, Csongrád Megyei Prima díjas és Csongrád Megyei Alkotó díjjal is többször jutalmazott táncegyüttes, amely 2022-ben ünnepli megalakulásának 45.évfordulóját. Tagjai diákok, főiskolai hallgatók és dolgozó fiatalok, akik a munkájuk mellett vállalkoznak arra, hogy megőrizzék hazájuk tánchagyományait, népük szokásait. A műsoruk az egész Kárpát-medence táncait felölelve hiteles képet ad a magyarság népművészetéről.
Már az 1950-es, 60-as években is próbálkoztak Üllésen a néptáncoktatással, de az igazi áttörést 1977-ben Nagy Albert megjelenése hozta, aki akkoriban a ÉDOSZ Szeged Táncegyüttes szakmai vezetője volt. Számára is kihívás volt egy ilyen kis faluban megszervezni a táncoktatást, ahol korábban nem volt igazi hagyománya a néptáncnak, de a néptánc ügye mellé csatlakozó kulturális és oktatási intézmények, társadalmi szervezetek meggyőzték arról, hogy érdemes Üllésre jönnie. Sokan fogtak össze az együttes támogatására, melyek közül a legfontosabbak: a helyi általános iskola Juhari László vezetésével, a Déryné Művelődési Ház Dinnyés Géza igazgatóval, a helyi tanács, Nyáriné Tajti Anna tanácselnökkel és a Hegedűs Gábor vezette Üllés és Vidéke ÁFÉSZ.
Nagy Albertnek rövid idő alatt egy összetartó, egymásért felelősséget vállaló és szakmailag is kiváló közösséget sikerült létrehoznia. A közösség építésére, erősítésére mindig nagy hangsúlyt fektetett a mindenkori együttes vezetése. A táncosok nemcsak a fellépéseken és a táncpróbák ideje alatt vannak együtt, hanem rendszeresen lehetőség nyílik a szabadidő közös és hasznos eltöltésére is.
Az igazi szakmai áttörést egyértelműen a gyulai minősítés jelentette 1980 áprilisában, ahol a 12-14 évesekből álló csoport minősítő műsora lenyűgözte nemcsak a nézőket, hanem a szakmai zsűrit is. Bár a minősítő műsort csak felnőtt együttesek adhatták, a zsűri a produkciót látva mégis az Ezüst I. minősítést adta az együttesnek, kiemelve a táncok tisztaságát, stílushitelességét, és magas színvonalú előadásmódját. Külön hangsúlyozták, hogy a pedagógiai munka kiemelkedő és követendő példa mindenki számára.
Később 1982-ben Arany III., majd 1984-től Arany II. minősítést érdemelt ki az üllési gárda, az új minősítési rendszerben pedig a Minősült kategóriát érte el.
A hosszú évek alatt sok vendég koreográfus is megfordult a táncegyüttesnél, akik látva a táncosok jó szakmai felkészültségét, állóképességét, összeszokott munkáját, nagy örömmel készítettek koreográfiát, és jó hírét vitték a táncos csapatnak szerte az országban. Álljon itt néhány név az ismert koreográfusok közül: Tímár Sándor, Pécsiné Ács Sarolta, Tóth Ferenc, Varga Zoltán, Vidákovics Antal, Mlinár Pál, Janek József, Erdélyi Tibor, Juhász Zsolt, Patyi Zoltán. Koreográfiáik közül néhány hosszú éveken keresztül szerepelt az együttes repertoárjában. Ahol ezekkel a műsorszámokkal megjelent az együttes, mindig garantált volt a siker, legyen belföldi vagy külföldi fellépés. Ez nem csak a jó koreográfiáknak volt köszönhető, hanem annak is, hogy a táncosok szerették ezeket a darabokat, és nagyon szívesen táncolták. Pl.. Janek József: Zene (1981); Tímár Sándor: Zempléni leánytánc (1981), Vajdakamarási táncok (1983); Mlinár Pál: Palóc verbunk és csárdás (1987), Juhász Zsolt: Udvarhelyszéki táncok (1988), Patyi Zoltán: Désfalvi táncok (2014).
Az utánpótlás nevelése mindig központi szerepet kapott az együttes munkájában. Nevelési célként tűzték ki a gyerekek művészi és befogadó készségének fejlesztését, a kulturált mozgás, a jó ritmusérzék, az arányosan fejlett testalkat, a lányok és fiúk közti egészséges társas kapcsolatok és közösségi viszony kialakítását. Nem utolsósorban pedig fontos volt a mindenkori „felnőtt” csoport utánpótlásának biztosítása. A csoportokat először Nagy Albert, majd később a felnőtt csoport egy-egy ügyesebb táncosa vezette, így lényegében a táncegyüttes nevelte ki a saját táncoktatóit. Többen azóta nemcsak helyben, hanem más együtteseknél, csoportoknál is tanítanak, ezzel is jó hírét keltve az együttesnek. Így vált táncoktatóvá Nagy Róbert, Péterné Juhari Ágota, Kucska László, Szűcsné Kolonics Erika, Csonka Attiláné /Monostori Edit/, Nagy Márta /Sztankovics Márta/, Erdélyiné Dudás Anita, Ótott Zsolt, Lajkó Levente.
1991-től a szakmai irányítást az együttesből kinevelődött fiatalabb generáció vette át. Először Kucska László, majd Lajkó Levente irányította a felnőtt csoport munkáját, az együttes vezető pedig Nagy Róbert lett.
Az új művészeti vezetők céljuknak tekintették a technikai tudás fokozását, az improvizációs készség fejlesztését. Fontosnak tartották a ritmikai pontosságot, a táncok stílushűségét, az eredeti táncfolyamatok megtanításán keresztül észrevetetni azok felépítésének törvényszerűségeit. Ennek érdekében lehetővé tették a táncosok számára minél több eredeti felvétel megtekintését, lehetőség szerint személyes találkozást a még élő adatközlőkkel itthon vagy saját lakóhelyükön. A csoport tagjai rendszeresen jártak táncházakba, ahol tudásukat, improvizációs készségüket csiszolgathatták, táncos élményekhez juthattak, amely tovább erősítette elkötelezettségüket a néptánc iránt.
Az új előadásokban jellemzővé vált egy-egy tájegység táncanyagának, hagyományainak és népzenei világának feldolgozása. 1999-ben egy mezőségi bált állított színpadra Lajkó Levente, majd 2001-ben Táncok az Ecsedi-lápról címmel a Felső-Tiszavidék, főleg Szatmár és Nyírség táncait mutatták be a táncosok. 2005-ben készült el az Útban hazafelé című műsor, amely azóta is rendszeresen szerepel az együttes előadásában. Ebben a Dél-Alföld két jellegzetes településének, Tápénak és Apátfalvának a táncait, hagyományait táncolták a színpadon az együttes táncosai. Ezzel érte el a Fonó az eddigi legnagyobb sikerét is. A 2005-ös Martin György Néptáncfesztiválon a zsűri 4 díjat ítélt oda a produkcióért: szólótáncos nívódíjat (Lajkó Levente), zenei nívódíjat a tekerő használatáért (Bozsó Antal), énekesi nívódíjat (Papp László) és az együttesi nívódíjat a táncanyag összeállításáért illetve előadásáért.
2007
2007-ben az együttes 30. évfordulójára készült el a gyimesi műsor, amely a gyimesi táncok mellett moldvai és felcsíki táncanyaggal is kiegészült. A táncokat Lajkó Levente és Sára Ferenc állította össze, Vizeli Balázs és Mester László muzsikáltak.
2010
2010-ben egy merőben más típusú műsor állt össze Ballada címmel. Nem egy tájegység táncai kerültek terítékre, hanem különböző tájegység táncait, motívumanyagát használták fel egy történet előadásához, elmeséléséhez. Lényegében egy táncszínházi előadás részesei lehettek a megjelent nézők. A történet egy XIX. századi legendára épült, amely egy juhászlegény szerelmét mutatja be egy báró lánya iránt a szabadságharc idején. A különlegességét még az adta, hogy nemcsak a színpadon előadott táncok vitték előre a történet fonalát, hanem a táncdarabok között fotókat, előre felvett jeleneteket mutattak be videóvetítéssel.
2011
2011-től a felnőtt csoport irányítását Patyi Zoltán vette át. Ő lényegében folytatta a megkezdett munkát, hiszen hasonlóképpen fontosnak tartja a táncok stílushűségét, a ritmikai pontosságot, és az eredeti táncfolyamatok minél pontosabb bemutatását. Az általa összeállított táncprodukciókra is jellemző, hogy a kötött témákat improvizációs részek váltják, ahol nagy szerep jut a táncosok improvizációs készségének és virtuóz tánctudásának. Több műsorban is feldolgozta Mezőség és Kalotaszeg nemzetiségeinek táncanyagát. 2016-ban Perpetuum mobile címmel kalotaszegi magyar és román táncokból készített műsort, majd 2019-ben Kismadár címmel feketelaki, széki, palatkai, keménytelki és budatelki táncokból állított össze műsort. Máig legnépszerűbb koreográfiája a désfalvi cigányok virtuóz táncaira épül, amely komoly ritmikai kihívás elé állítja a benne szereplő táncosokat.
2017
2017-ben az együttes 40.évfordulójára egy újabb táncszínházi produkció készült el, Boka Gábor rendezésében: a Puszta csárda. Ez a darab a táncegyüttesnek íródott, és a szerepek is az együttes táncosaira formálódtak. Nagy sikerét is pontosan ez adta, hogy Boka Gábor nagyon jól ismerte a táncosokat, és így mindenki szinte „lubickolhatott” a szerepében. Ebben a műsorban több generáció együtt állhatott színpadra. A darab egy puszta közepén álló csárdában játszódik, ahol mindenféle származású, rendű és rangú ember megfordul. Itt már nemcsak a táncok, hanem a párbeszédek is vitték előre a történet fonalát, és újításként korabeli „reklámfilmek” szolgálták a közönség szórakoztatását. A táncok nagyobb részt az együttes korábbi repertoárjából származtak, de néhány külön erre az alkalomra készült.
2020
2020 őszén új művészeti vezetők érkeztek a felnőtt csoport élére: Számfira Máté és Számfira-Nagy Zita. Ők már egy újabb fiatal generáció tagjai, akik fontosnak tartják a hagyományok megismertetését, a táncok pontos, stílusos megtanulását és továbbadását a táncosok számára. A környék több csoportjánál dolgoznak egyszerre, és igyekeznek is az együttműködést erősíteni a csoportok között. Jelenleg egy olyan műsorra készülnek az általuk irányított csoportokkal, így az Üllési Fonóval is, ami ezt az együttműködést hívatott megmutatni a tánc nyelvén, és egyúttal maradandó élményt nyújt a befogadó nagyközönség számára.
Végezetül elmondható, hogy az elmúlt közel 45 év alatt egy lelkes és nagyon összetartó közösség teremtődött meg ezen a mindössze 3200 lelket számláló településen. Így érte el a táncegyüttes azt, hogy jelenleg mintegy 110-120 fő táncol a korosztályának megfelelően 6 csoportban.
